KIT – késedelmi díj

  1. Nincs késedelmi díj. Ez az eljárás megszabadítja az embereket a hozzáférés korlátozásától.

Nem, nem! Éppen ezáltal korlátozzuk a hozzáférést! – nem annak számára, aki rátelepszik a dokumentumra, hanem azok számára, akik szintén ki szeretnék vinni, és éppen sorban állnak érte!

Romlik a könyvtár imázsa, hiszen egyre több esetben fordul elő. A várakozó legyint, és más szolgáltatóhoz megy (könyvesbolt, könyvtár stb.)

[Bár a kiválasztottak számára eddig sem létezett késedelmi díj -- velünk élő szocializmus :-) MG]

Igen, a kiválasztottak „privilégiuma”  (amely azért leginkább az igazgatók által biztosított) ugyanúgy irritálja a beosztott, kölcsönző pultnál ülő könyvtárost, mint az egyszerű olvasót…

A büntetés-jelleg kiiktatása rossz érzésektől szabadítja meg a könyvtárhasználatot.

Nem büntetés-jelleggel kell „tálalni” a dolgot. A „másik olvasóra” kell hivatkozni, illetve arra, hogy legközelebb Ön is kerülhet olyan helyzetbe, hogy vár egy számára nagyon fontos könyvre.

Gyakorlatunkban, amióta az olvasók az opacban tájékozódnak, mielőtt könyvért jönnek, sokkal inkább fel vannak háborodva azon, hogy bizonyos könyvek kiiktatódnak a forgalomból, mint azon, hogy ki kell fizetni a jogos késedelmi díjat!!!

 Munkaidőt takarít meg: nem kell a pénz adminisztrálásával foglalkozni. Ugyanakkor elveszhet a dokumentumok időre visszahozásának ösztönző ereje.

Így igaz! Szoktatás kérdése az egész:  a rendszeres és rendes olvasók nagyon figyelnek a visszahozatal dátumára!

  Gyakorlat szokott lenni, hogy a dokumentum addig a használónál marad, amíg más nem kéri. Ilyen esetben új logisztikai és állománygazdálkodási kérdések merülnek fel: mikor jelenthető ki az, hogy egy könyv elveszik?

Addig nem veszett el a könyv, amíg valakinek a nevén van. Ha sokáig nem hozza vissza, az behajthatatlan követelés.

 Illetve: a könyvespolcra visszahelyezett könyv segíti a böngészés eredményességét.

Igen, ez nagyon-nagyon fontos!  Különösen most, amikor a könyvtárak, a nagy könyvtárak is csak egypéldányos beszerzésre képesek, és a fontos, érdekes új könyvekért sorban állás van!

  1. … önkéntes vagy közösségi munkára végzésére hívjuk fel a figyelmet. A szerző megállapítja, hogy egy könyvtárban mindig lehet olyan munka, amely kisegítő munkáskézért kiált. Ilyen például a könyvek visszasorolása.

…könyvek visszasorolása – azért az nem annyira egyszerű! Még egyetemistáknál is többször előfordul, hogy nem ismerik a betűrendet! Vagy ha egy könyvtár sok kiemelést alkalmaz – úgy vettem észre, a KIT-hírlevél is ösztönzi az ilyesmit – máris elveszhet annak számára egy csomó könyv! Az azonos cutterű könyvek rendjéről nem is beszélve!

  1. …lássuk a ‘fizess, amennyit gondolsz’ megoldást, mely nem újdonság; sok karitatív szervezet is alkalmazza; esetleg javasolt árat megadva.

sok karitatív szervezet is alkalmazza;  ez a két dolog összehasonlíthatatlan!

A díj mértékéről való kalkulálást a könyvtáros is átadhatja a használónak. E felhatalmazás (felnőttként bánás) növelheti a könyvtár imázsát, publicitását, melynek hatására növekedhet a visszahozatali arány is.

„(felnőttként bánás)” – divatos, szép szöveg (bocsánat!)

Valamint úgy tűnik, a késlekedő olvasó természetrajzát nem ismeri, aki írta. (Sok továbbtanuló olvasó, amikor kézhez kapja a könyvet, megmondja, hogy a szemeszter végéig nem hozza vissza!) Ez nem jelenti azt, hogy bűnözőnek gondoljuk az olvasót, és negatív előítélettel vagyunk iránta.

  ————————————

A fentiekből kiderülhetett, hogy alternatív megoldásaink nincsenek. (Hacsak az nem, hogy részletfizetésre van mód – az olvasók számára ez nagy megkönnyebbülés.)

A befolyt összeget (egy-kétszázezer!) visszaforgathattuk dokumentumbeszerzésre – a régi szép időkben. (Most nem az van, sőt, ha a nagy kalapra gondolok, ahova kerül…..!)

Egyéb hasznos tapasztalatok, érdekességek – -csak néhány olvasói taktikáról tudnék írni még, de ez, gondolom, másutt is hasonló.

Könyvtáros mint pápa – pápa mint könyvtáros

Számomra az év novellája (?) az a szenzációs fikciós írás, amely a Holmi 2012. 11. számában jelent meg, szerzője Perneczky Géza (igen, a művészettörténész!). Címe: A civil pápa.

Formailag is érdekes: monológnak tűnik első ránézésre, de az egyes részek között az általában egy szónyi, zárójelbe tett dőlt betűs szöveg jelzi, hogy két ember: a volt és a leendő pápa párbeszéde zajlik.

A fő beszélő az a (lemondott) pápa, aki pápasága előtt és után – bizony, könyvtáros volt!

Mikor játszódik a történet?  – a távoli jövőben. Amikor már nem a konklávé választja a pápát, hanem telefonkönyvben böknek rá valakinek a nevére, aki ez esetben ráadásul az inkább protestáns Hollandiában tartózkodott, nemigen érdekelték különösebben a vatikáni események. E távoli jövő jellemzője még például  a „csikágói zsinat”, vagy hogy a leendő pápa már a harangokat sem ismeri (Vö. [nem] hallott róla harangozni…)…

Nagyon vonz, mégsem idézek most egyet sem az elbeszélés számos találó, jó mondata közül, csak a könyvtárosságra vonatkozókat citálom ide.

Milyen ember is ez a könyvtáros-pápa? Egyrészt kissé merev:

„ragaszkodtam a fölmondási idő tiszteletben tartásához…, hiszen az ilyesmi fontos a későbbi nyugdíjjogosultság zavartalan elismeréséhez” (Csak ennek letelte után megy át Rómába.)

Másrészt viszont nagyon is modern, sőt gondolkodásában ravasz – átköltözik a kertészházba, valamint eltörli a legtöbb hittételt, utolsónak hagyva ezek között a pápa tévedhetetlenségének dogmáját…

Harmadrészt azért ez a pápa jó könyvtáros lehetett. Első „megmozdulása” is ezt jelzi:

„Az egyik bíboros… egy misekönyvet tolt elém, amelybe a pápai áldás szövege volt lejegyezve a dallamával együtt. Mint képzett könyvtáros, azonnal fölismertem a kötésről és a kézzel festett iniciálékról, hogy milyen történeti értékű könyvritkaság fekszik előttem, és a továbbiakban nem is engedtem meg, hogy ilyen becses könyveket ennyire prózai célokra használjanak…”

majd:

„a vatikáni könyvtár volt az első, amit alaposan áttanulmányoztam.”

Hősünk aztán kétévnyi pápasága után a vatikáni könyvtárba vonult vissza,

„… melynek korszerű átrendezésére és újrakatalogizálására attól a naptól készültem, hogy ama holland kikötővárosban elhívásomat tudomásomra hozták. A könyvtárrendezés szép munka volt, több mint egy évtizedig eltartott.”  (Azaz ötször annyi ideig, mint az egyház fent említett megreformálása J!)

Az elbeszélésbeli gondolatsziporkák (elképesztenek, de egyidejűleg meg is nevettetnek, mint például a stílustörténeti korszakok magyarázata) után az elmélkedés végül komolyra fordul:

„A könyvtárrendezés hosszú évei alatt ugyanis arra tanítottak meg a régi forrásmunkák, hogy az ész és az erények csak ritkán alkalmasak rá, hogy egy komolyabb és kiterjedtebb testületet… összekovácsoljanak.

… a szép szó senkit sem győz meg az igazságról, a kiontott vér azonban tömegeket ejt hatalmába.”

 

Olvasás, könyvtár – krimikben

mégpedig Lawrence Block krimijeiben –

tudjátok,  amelyek címe így kezdődik: A betörő, aki…

Tehát ezt vizsgálta Gráczer László egy tanulmányában, amely a Képzés és gyakorlat című pedagógiai szaklapban (2012. 1. szám) jelent meg.

A krimik főszereplője Bernie Rhodenbarr, a betörő szeret olvasni. Ráadásul egy „összetett” típusú olvasó – a három olvasótípus: kultúraorientált, történetcentrikus, kalandkereső keveréke –, aki a betörés helyszínén is, ha az mondjuk könyvtár, és bizony sokszor az (!), belemélyed az olvasásba – jellemzi (nyilván a szerző nyomán) az elemző Gráczer.

A krimik többi szereplőjének is van valamilyen viszonya az olvasáshoz, s a cselekmény, a narráció szempontjából ez igen lényeges. Amint az is, hogy mely könyvtárak a helyszínei a regényeknek. S hogy e könyvtárak mindegyikének „arca” van!

Block regényei bár már 1978-tól jelen vannak a könyvpiacon, igazi reneszánszuk az olvasók körében a kétezres évektől számítható.  Magyar fordításban is kb. tíz regénye és három elbeszélése olvasható.

Könyvtárunkban is ennyi van meg, sajnos, csak egy-egy példányban (2000 óta szegényedtünk le ennyire!).  Bizony, több példány is elkelne, bizonyára sokkal nagyobb forgalmat is elért volna.

Megnézve e krimik kölcsönzési statisztikáját, azt lehet mondani, nagyon egyenletes a forgalmuk: az optimálisnál valamivel nagyobb. Mi is az optimális forgalom? – ha a forgalomba kerülés óta minden kölcsönzési ciklusra (egy hónap) számítható legalább egy kölcsönző olvasó.

Például a2004-ben kiadott A betörő, aki parókát viselt címűt 67-szer kölcsönözték, az …, akit szekrénybe zártak-at (2005) 64-szer, …aki Spinozát olvasott-at (2007) 52-szer, de  az …akit temetni veszélyes-t (2009) is már 48–szor!

S ha már a kölcsönzési statisztikánál tartunk – maximális forgalmat a bestsellereknél lehet elérni – ez az a műfaj, ahol a könyvfalók (a történetcentrikus olvasók) megjelennek. Itt nem ritka nálunk sem az egy kölcsönzési ciklusra eső két kölcsönzés. A több példányos beszerzést mégsem ezeknél szorgalmazzuk (egyelőre pénz hiányában hiába), hanem a fent említett Block-féléknél – amelyek irodalmi értékét a tanulmány szerzője egyenesen Eco hasonló regényeihez méri.

A z eddig fel nem sorolt regények tehát:

A betörő, aki szerette Kiplinget idézni

…               aki Bogartnak képzelte magát

…                 aki eladta Ted Williamst

…               aki úgy festett, mint Mondrian 

…                aki zabot hegyezett .

Gráczer László tanulmányának címe: Kultúramisszió a szórakoztató irodalomban.

A megugatott mozgókönyvtár

A királynő elindul kutyáival a palotából. Véletlenül egy bibliobusz mellett haladnak el – itt kezdődik a bonyodalom. És itt indul az út az olvasás felé, az élet az olvasás bűvöletében.

Fontos-e, hogy az utat az olvasáshoz éppen a királynő példáján mutatja be?  Az egészet tekintve (talán) igen. Sokkal könnyebb így olyan mondatokat elfogadni, mint:

„mint olvasó, névtelen maradt és ismeretlen egyenrangúként osztozkodott a közönséges olvasókkal az élményben… Amíg a könyv lapjain, a két fedőlap között tartózkodott, senki sem figyelt föl rá.”

„A könyvek vonzereje, gondolta, talán az  olvasó személye iránti közömbösségükben rejlik: van valami makacs öntörvényűség az irodalomban. A könyvek fütyülnek rá, hogy ki olvassa őket, vagy hogy olvassák-e egyáltalán…  Az irodalom egyfajta nemzetközösség, a könyvek: köztársaság.

„Úgy látom magam előtt az irodalmat, mint egy hatalmas országot, amelynek távoli határai felé félúton vagyok ugyan, de soha nem érem el őket.”

Az útról a könyvek felé:

„…rájött arra, hogyan vezet egyik könyv a másikhoz, hogy bármerre fordul, újabb és újabb ajtók nyílnak…”

A [regények] kivonatolás[a] tömör, tényszerű és célratörő. Az olvasás ezzel szemben rendezetlen, csapongó és örökösen további olvasásra csábít.”

„A regények nem feltétlenül légvonalban haladnak.”

„Az olvasás egyebek között valami izomféle is, … és az idők során neki ez az izma szemlátomást kifejlődött.”

No de hogy keveredik a hátszín az olvasáshoz?

Megfejtés a 2009-ben megjelent Alan Bennett: A királynő olvas című regényében. Fordította Rakovszky Zsuzsa.

Könyvlopás a rádióban

Lám, ma már a Magyar Rádió is foglalkozott a könyvtárakból való könyvlopással, könyvrongálással.

A  Kossuth Rádió Közelről című műsorában az imént Bősze Ádám zenei antikvárius (nem mellesleg a Bartók Rádió kiváló műsorvezetője) volt az interjúalany, aki jó pár könyvlopási, könyvrongálási esetet mondott el részletesen.

Saját antikváriusi gyakorlatából azt idézte, amikor – kb. két éve – egy pécsi zeneszerző, Lickl György kottáját vásárolta meg valakitől, és a halványan látszó bélyegzőből (amit későn vett észre) következtetett a tulajdonos (pécsi püspöki) könyvtárra. Fölhívta őket, nagyon örültek, és biztosították arról, hogy elmennek hozzá a kottáért. Azóta sem jelentkeztek L

Bősze Ádám amellett, hogy a könyvkereskedői etikai kódexben foglaltakat idézte, szólt a könyvtárosok felelősségéről is, például arról, hogy ha lett volna az általa említett értékes nápolyi könyvben könyvtári tulajdonbélyegző, talán nehezebben tüntették volna el.

 

 

Felajánlás könyvtári portál-ügyben

Megyei portálok, tudástárak

Zalai tudástár

http://tudastar.dfmk.hu/tudastar?a=410

Vasi könyvtári portál

http://www.vasikonyvtarak.hu/

„Merla”

http://www.merla.hu/;jsessionid=7F36FA79B4170A32F4B28BF6CF2E8D4D

Kisalföldi Tudástár

http://kitud.kkmk.hu/web/guest/wiki

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tudástár

http://www.bazkonyvtar.hu/hu

BékésWiki

http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Kezd%C5%91lap

Baranyai Digitár

http://www.baralib.hu/baranyai-digitar

Bács-Tudás-tár

http://www.bacstudastar.hu

 

 

 

Ingyenes helybenhasználat

A Katalisten egy kolléga kérdezi :

„Egy helyi használati szabályzat simán felülírhatja a 1997. évi CXL.

54. § (1)-et?”

Nem, nem írja fölül, hanem – úgy vélem, helyesen – él a törvény adta jogával, mivel maga a törvény írja azt az 56.§ 2. b pontjában:

az ingyenes 4 alapszolgáltatás között van

„a könyvtár által kijelölt gyűjteményrészek helybenhasználata ” is…

Azaz olvassuk el még egyszer: A KÖNYVTÁR ÁLTAL KIJELÖLT GYŰJTEMÉNYRÉSZEK!

Magam úgy érzem, ez a kitétel nagyon is okos megfontolásból születhetett.

Egy nyilvános falusi kiskönyvtár vezetője nyugodtan kijelölheti a könyvtár szinte teljes állományát  ingyenes helybenhasználatra.

S csak örülhetünk annak, hogy (főként) állománya védelmére a nagyobb forgalmú, speciálisabb gyűjtőkörű könyvtárak számára adott a lehetőség megmondani, mely dokumentumok tartoznak ide.

Igen, magam is megfordultam könyvtárban, ahol feltűnően szűkkeblűen jelölte ki a könyvtár vezetése ezt a kört, de olvasói – a könyvtár nyilvánvaló egyéb kvalitásai miatt – elfogadják.

Más esetekben túlszabályozottnak vélünk törvényeket, itt  ezt a könyvtárnak juttatott „szabad döntést” kifogásoljuk?

Mi van az 52. oldalon?

Azt írja a Facebookon valaki:

Nemzetközi Könyvhét van. A szabály a következő: fogd a hozzád legközelebb eső könyvet, nyisd ki az 52. oldalon, és másold ide az 5. mondatot. Ne említsd a könyv címét. Másold be az állapotodba
a szabályt.

Nosza, odanyúlok  XXXX c. novelláskötetéért. Az 52. oldal üres. Majd YYY-hoz. Itt az 52. oldalon csak skiccek – nincsenek mondatba rendezve. Pedig az író nagyon ügyelt minden mondatára. Éppen az előző oldalon írja a  Karnevál tervéhez:

“Mondatok megrajzolása. Minden mondat zenei és képzőművészeti rajz. Az írásra figyelemmel kell lenni. Nem elnyelni a betűket vagyis a hangokat. Nem elhamarkodás…”

A harmadik könyvnek leírom címét is, a játékba a harmadik már úgysem számít bele: Id. Szinnyei József emlékezete.

S mi van az 52. oldalon?  Szinnyei József egy sajtótörténeti írása: “A legelső, Magyarországot illető hírlap”. (Sorsszerű?)

5. mondat: “Előfizetés sehol sincs jelezve, valamint az akkori szokás szerint a szerkesztő és a cikkíró sincs megnevezve, azonban, hogy  a lap számonként küldetett szét, az kétségtelen, valamint az sem szenvedett kétséget, hogy a háború bevégeztével, 1718. január 5-én a lap meg is szűnt.”

S csak most tűnik fel, hogy keresem az ötödiket, milyen hosszú mondatai vannak Szinnyeinek: a másfél oldalon mindössze 13!

Előre s hátralapozok: általában hosszú mondatokban fogalmaz.

Vajon mi értelme lehet ennek a játéknak azon kívül, hogy most egy-két dologra rácsodálkozunk?