Miután vázlatban hagytam az előző bejegyzéshez írt posztosított kommentemet, vigaszul (nemcsak az esetleg már elbocsátottaknak) egy recept Max konyhájából:
http://maxkonyhaja.blogspot.com/
Figyelem! A vigasz csak a sütés és evés után érvényesül!
El lehet tűnődni azon, hogy ha az emberek szeretnek játszani – és az internetes szavazás végül is játék – , vajon miért olyan kevés az egyes ügyekkel, kérdésekkel kapcsolatos szavazatok száma.
Persze ha nem játéknak fogjuk föl, hanem véresen komoly véleménynyilvánításnak, akkor még inkább elgondolkodtató!!
Amikor először találkoztam ilyenekkel az interneten, rávetettem magam a kérdésekre, hogy segítsem a magam véleményével is „kideríteni az igazságot”.
Aztán hamar rájöttem, hogy ennél fontosabb az adott oldal szerkesztői prekoncepcióinak igazolása! Ez abból derül ki, hogy a választható alternatívák közt nem találjuk a mi válaszunkat! – a felsoroltak közül csak akkor bök rá valamire (teljesen hamisan) az ember, ha nincs más lehetőség arra, hogy a szavazás állásáról tájékozódjék!
A KIT-es szavazások közül most látjuk igazán, hogy a környezetünkben tapasztaltakat azok a szavazási eredmények igazolják leginkább, amelyek az attitűdök értékskálán való elhelyezését kérik (még ha nem is direkt így tevődik föl a kérdés). Pl. elégedettek vagyunk-e könyvtárosi munkánkkal, jobb lesz-e 2012?
A többieknél azt érzem, a kérdésfeltevő nincs egészen képben, el sem tudja képzelni, hogy mások hogy gondolkodhatnak bizonyos dolgokról, illetve hogy is „működik” a dolog a valóságban!
Itt van például az elbocsátások ügye. Az kapott a legtöbb szavazatot, hogy „Az igazgató csókosai maradnak”. Pedig hát aki marad. legtöbbször nem is az igazgató csókosa, hanem az ő feletteseié! Nem is beszélve a többi igazi válaszlehetőségről!
Nem találtam meg saját válaszlehetőségemet az MKE vándorgyűlésekkel kapcsolatban sem!
A fiatalok MKE-be lépésével kapcsolatban éreztem leginkább, hogy a kérdező egyáltalán nem tudott egy pályakezdő könyvtáros fejével gondolkodni! A válaszlehetőségek igencsak mesterkéltek: az öreg könyvtáros panaszai olvashatók ki belőlük.
Határozottan javult a két utolsó szavazás: hangzóanyag-szolgáltatás, szolgáltatásfejlesztés – mivel valóban égető problémákat vet föl, jó alternatív válaszokkal.
(Most látom, blogom órája egy órát siet. Vajon hogy lehet visszaállítani? Még 2011. decemberben szerettem volna megírni írtam meg ezt a bejegyzést!)
Eredményes, vidám új évet kívánok!
Hát, ez már nálam így alakult. Ebbe a kis naplómba korántsem a legfontosabb napi történéseket jegyzem le, pedig éppen ma „Ha én ezt a napról egyszer elmesélném….!”
De nem, most még nem! Ehelyett:
Ha a blogba nem is írok mindennap, takarítani legalább két-háromnaponta szoktam … Elég sok spam meglátogat. Eddig, ha jól emlékszem szinte kizárólag angol, orosz, és egy-két kínai spamot találtam, majd töröltem. Ma kaptam az első „magyar” nyelvűt, íme:
Ez volt néhány érdekes dolog van . Köszönöm, hogy elküldöd . , De azt akarom mondani :
Beteg halálra fúj pénzt az úgynevezett ” Forex robotok Tanulja meg a titok, hogy végül kiderült a Forex piacot a saját privát cash gépet teljesen ROBOTPILÓTA … Nem számít, milyen élmény , ez működni fog az Ön számára!
Ön lehet a nyaralás a Bahamákon , míg ez az egyedülálló szolgáltatást elnyeli halom nyereség a fiókba !
Vegyük azt forextradersreview.com !
Utánanéztem a forexrobotnak, és bizony majdnem meggyőződhettem volna a halom nyereségről a fiókba…!
De most egyelőre jobban érdekel két dolog: miért nem kapok több magyar nyelvű spamet?A magyarok nem spamelnek?
A másik, amire még inkább kíváncsi lennék: tényleg magam is az (szpemelő) lennék (ráadásul az egyetlen magyar)? Ugyanis a minap derítette ki valaki, hogy mivel egy sokat látogatott rendezvényünkre g-mailes címemről egyszerre két-háromszáz levelet kiküldök (60-as csoportokban) a saját kezűleg értesítést kérő meghívottaknak, ezt a google (vagy ki/mi) spamnek minősíti, és feketelistára tesznek. Kénytelen leszek valami más eszközhöz folyamodni – ezek szerint.
Fontos és megoldatlan (valóban kínos) probléma vetődött föl ma is a listán: az authority rekordok ügye, pontosabban a személynevek egységesítésének (ill. annak hiányának) esete.
KK a két közös katalógus integrációjáról szólva többször leszögezte, ahogy idén is egyik cikkében:
Megoldjuk a besorolási adatok folyamatos frissen tartását, letölthetőségét, illetve használatát katalogizálás közben, ezzel támogatva a besorolási adatok egységesítését.
Ehhez viszonyítva nincs megoldva a dolog – nemcsak abban a (listás) levélíró által említett nagyon jó könyvtár nagyon jó katalógusában, hanem itt, az új Mokkában sem.
Lépten-nyomon ezt tapasztaljuk – bármilyen szerzői név eszünkbe jut, és találomra beírjuk kereséshez vagy böngészéshez.
Egy menetben például II. János Pál műveihez eljutni nem is lehet. De máséhoz sem!
A duplumok ügyéről már írtam. Azóta sem tapasztalható javulás.
Ma több dolgot is kerestem a Matarkában ( EHM-ben ). Itt is azonnal föltűnnek a duplum-rekordok, pedig a projektvezető szintén pontosan leírta annak idején a feladatot:
A projekt legnehezebb része a duplum rekordok kiszűrése. A konvertált adatok egy duplum ellenőrző folyamaton mennek át, ha már a megfelelő adatok szerepelnek az adatbázisban, vagy esetleg változás történt a forrásban, akkor egy meghatározott hierarchia sorrendet követve módosul az adatbázis, ha nem akkor új rekordként bekerülnek a közös rendszerbe.
Két példa:
1.
A halál : az élet tanítója / Lukács László In: Vigilia. – 75. (2010) 11., p. 805.- EPÁ-ból
A halál: az élet tanítója / Lukács László In: Vigilia. – 75. (2010) 11., Hírvilág, p. 805.- Humanusból
2. Élet és halál zeru zeru-ként – Albínó sorsok Kelet-Afrikában / Tarrósy István In: Afrika tanulmányok. – 3. (2009) 1., p. 56-57. – a Matarkából
Élet és halál zeru zeru-ként : Albínó sorsok Kelet-Afrikában / Tarrósy István In: Afrika tanulmányok. – 3. (2009) 1., p.56-57. – a Humanusból
No és a hiány a legfájóbb az EHM-ben!A tárgyszavak hiánya! Hányszor visszasírom az IKER jó kis tárgyszavait! A projekt indulásakor a Köztaurusz már „készen állt”.Vajon miért nem döntöttek használatáról? Miért mellőzték? Lehet, hogy ennek igazi okát szintén csak „könyvtárosi kalandokban” lehetne megtudni?
Ha már a halálnál tartunk, ide is ezzel hozok példát:
Ha „szakértői” kereséssel keresek 2009-ben megjelent „halál” tárgyszavú cikket az adatbázisban, 6 találatom van – s nincs közte például ez, ami a cím szava szerinti keresés 68 találata között szerepel (amit nyilván nem tárgyszavaztak):
A kegyes halál megítélése Magyarországon / Kiss Katalin In: Kharón. – 13. (2009) 1., p. 32
Nem könnyítjük meg egymás, akarom mondani a magunk dolgát!
Végül egy Haláltánc :
… akkor Tatabánya, ODR, konferencia … és folytathatnám a sort, például az előadókkal (akkor Bánkeszi, Koltay), a tartalommal (akkor mi újság a Mokka háza táján?)…
A konferencia résztvevői szemlátomást összességében fiatalodtak, egyre kevesebb az ismerős arc, csak ketten-hárman öregszünk egyre, és még itt (ott) vagyunk… 
A könyvtárigazgató úr köszöntőjéből a rossz hír marad meg: a miniszteriális, bikkfa- (jaj, bocsánat: jogi szak-)nyelven írt legfrissebb rendelet a „maradványtartási kötelezettségről” ill. hogy annak folyományában „pénzügyi teljesítés nem kezelhető”. Azaz stop az ODR-pénzekre ettől a naptól!
A projektvezető Bánkeszi Katalin ismét nagyon összefogottan számol be a MOKKA 2 fejlesztési számairól: hány feltöltött rekord, példány; hogy mik az újdonságok a feltöltésnél, a feltöltés visszacsatolásánál, a rekordok ellenőrzésében (apropó duplumszűrés: a már használható MOKKÁ-ban, éppen az új autocomplete funkció által felerősítve – jól látszik, hogy ezt sajnos, semennyire sem toldották meg!), a keresésben, a megjelenítésben, a web2-es funkciók megjelenésében. Végül felhívja a figyelmet a wiki.mokka.hu-ra. (Hát ez azért nagyon kis viki 
!)
Koltay Klára az ODR2-ről, illetve annak használatáról beszélt, de még jobban szűkítette a kérdést- három dologról szólt . Elsőként a „valószínűsíthető” és a tényleges példányoknál időzött hosszasabban, amit a saját állományunkra leképezve nem is igazán értek – de hát biztosan van ilyen.
Azért az elgondolkodtató, hogy miért is kell a példányokat az adatbázisba küldeni, hiszen egy kattintással az adott könyvtár katalógusának példányinformációihoz ugrani eddig is elég volt ahhoz, hogy a könyvtárközis tranzakció megvalósuljon!!!
Beszélt az NPA MOKKA-ODR-be integrálásáról, arról, hogy a továbbiakban webes űrlapon kell a könyvtáraknak az éves folyóirat-bejelentést megtenni.
Végül a késznek tűnő könyvtáradatbázist mutatta be részletesen. Sajnos, az ODR-felület még nincs kész, a könyvtáradatbázis feltöltése előtt így szó sem lehet a könyvtárközi kérések új módon való küldéséről és az ígéretesnek mutatkozó kéréskövetésről, a tranzakciók teljes életét feldolgozó statisztikák használatáról.
Megtudtuk még, hogy a közeljövőben a rekordfeltöltő és a könyvtárközis könyvtárosoknak is tartanak több színhelyen betanítást.
No meg azt is, hogy az ODR-ben az olvasó egyénileg is regisztrálhat majd, de a saját könyvtárába küldheti kérését.
Az országos rendszerek továbbfejlesztése volt Czoboly Miklós előadásának címe, és amíg a prezentáció elővarázslásán dolgoztak a technikusok, ő humorosan összefoglalta, hogy ez a számukra most mit is jelent: „Azt tervezzük, hogy befejezzük.”
Aztán inkább a megvalósult fejlesztés jellemzőit foglalta össze, úgymint: letisztult architektúra, integrált adatkezelés, nyílt forráskódú eszközök beépítése, konfigurálhatóság, interfészek, adatbiztonság.
Érdekes módon hosszasan ecsetelte a szervezési, vezetési nehézségeket is – persze csak általánosságban.
A további fejlesztések között említett igazán izgalmasakat is: a digitális könyvtárközi szolgáltatást és jogi feltételeinek rendezését, a digitális infrastruktúra biztosítását a hátrányos helyzetű könyvtárak számára, az állománygazdálkodás javítását, azonban éppen itt éreztem, hogy olyan dolgok is itt kerültek felsorolásra, amelyek megvalósítását éppen ettől a pályázattó, az ODR-MOKKA integrációjától reméltünk: a könyvtáron kívüli rendszerek, források integrálását, a dokumentuminformációs portál erősítését, a költségek csökkentését, a minőség javítását és a valódi közös katalogizálás, az egyszeres bibliográfiai leírás (legalább) megközelítését!
Ebéd előtt Kertész Ildikó mutatta be a pécsi Tudásközpont könyvtárközi kölcsönzési gyakorlatát, ebéd után pedig a gyakorlatban is ki lehetett próbálni a könyvtáradatbázis leendő működését.
Ilyen tatabányai konferencia még nem volt: a kérdések órájában egyetlen (a Köztauruszra vonatkozó) kérdés hangzott el!
Ehhez viszonyítva a konferencia másnapján a frissen összehozott Tabu Adatbázisba gyorsan felkerül a MOKKA is.
No és mit remélt bárki (például Andris) a konferencia nyilvános közvetítésétől? Profi előadók prezentációval kísért összefogott előadásai! (Vagy “fecseg a felszín és hallgat a mély”? – nem én mondtam.)
Te milyen kérdést intéztél volna az előadókhoz?
Egy ideje próbálom kitalálni (megmagyarázni magamnak), miért nem írok gyakrabban. Sokszor nap közben pedig bevillan, hogy ezt vagy azt lejegyzem, aztán mégsem…
Pedig most annyi hülyeség gond-baj vesz körül a szakmában? a munkahelyen?, amire érdemes lenne reagálni – tanulságul, rögzítésképpen – de hát végül is minek?
Másrészt olyan is van, hogy az ember kifogy a mondanivalóból. Például tavaly mondta egy interjúban Fésűs Éva, hogy többet már nem ír mesét –kifogyott a gyereknek szóló mondanivalóból.
A ma temetett Kristóf Ágotával is készült nemrég egy riport– ő is azt mondta, már nem ír (talán 5-6 éve „tette le a tollat”) – mert megírta történeteit. Érdekes, most, hogy ezt írom, utána akartam járni a neten, hogy az interjúnak van-e nyoma. Amit én hallottam, annak nincs, viszont van két másik interjú, mindegyikben mással indokolja a nem-írást: egyikben a betegséggel (Egyszerűen nincs kedvem és erőm hozzá. És semmi értelme…), a másikban azt mondja: „Valahogy megundorodtam az irodalomtól…”
Nálam biztos az öregségnek van köze a dologhoz.
A fásultságból azért ma is kizökkentett például a Katalistes levelek sora – nap közben éppen csak rájuk pillantottam, most este halálra röhögtem magam nagyon jól szórakoztam egyik-másikon.
Egyszer unaloműzőként előveszem a levelezőlistát, és megnézem „periódusait”, milyen témák milyen időközönként váltanak ki sok levélváltást, ki dobja föl a problémát, milyen „szerepkörű” emberek lendítik tovább, minek (kinek) hatására csendesedik el a vihar, mikor, miben kezd kialakulni konszenzus, átlép-e, mikor és miért lép át személyeskedésbe a vita… (Azt is érdekes lenne megtudni, ki és miért hagyta abba a listaolvasást…!)
Egyszer egy jeles, több nyelven beszélő kolléga mondta, bezzeg a német, osztrák (és melyik is?) könyvtári listákon ilyen levelek nem találhatók, csak fontos szakmai hírek áramlanak: meghívók konferenciára, értesítés erről-arról.
Hát az dög unalom lehet – tán én arról már le is iratkoztam volna 
Akkor most egy kis Mozart-lista:
Ebben az évben a nyári szabadságom egy fontos családi esemény mellett a zene jegyében telt – annak ellenére, hogy huzamos ideig nemigen tudtam zenét hallgatni. De amikor igen, az nagyon intenzív volt. Élő és „ konzerv” is volt közte. Az imént hallottam például a rádióban Alfred Brendel előadásában Mozart A-dúr zongoraszonátáját. Nem a Török indulós, hanem az első tétel a kedvencem különösen.
Sőt nemcsak a zene volt fontos a nyáron, hanem zenével kapcsolatos egyéb dolog is. Például egy mondat a zenei műsorvezető Cz. Gy.-től, aki Szent István ünnepén egy fontos kitüntetést kapott. Hogy fogadta ezt a 80 éves költő? Valami olyasmit mondott- őszintén, minden álság nélkül, hogy mivel sok területen tevékenykedett élete folyamán, elég sok díjat kapott, most már igazán sorra kerülhettek volna mások is!
Könyvtárunkban először a hetvenes években járt, akkor egy hiú ill. rátarti ember benyomását keltette bennem (amellett, hogy Fülep Lajossal is kapcsolatos előadását nagyon érdekesnek, színvonalasnak tartottam). Mostanra úgy látszik, a bölcsesség felülkerekedett az előbbin! Nagyon szimpatikus volt.
Aztán volt egy másik rádióműsor is. Nagyon elcsodálkoztam, amikor a Sziget fesztivál idején az egyik déli krónika utáni Ütköző ezúttal ill. azúttal zenei témájú volt: milyen az, ha egy szimfonikus zenekar együtt zenél rockzenészekkel. A műsorvezető az általam nagyra becsült, fantasztikus memóriával és műveltséggel bíró sőt humorral is megáldott Kovács Sándor volt, beszélgetőpartnerei pedig Geszti Péter és Batta András. A vélemények nem is igen ütköztek, a kölcsönös „tolerancia” volt a jellemző. Amin viszont megütköztem, hogy a Kovács Sándor által hozott zenét – azzal a kérdéssel tette föl a lemezjátszóra: „komolynak vagy könnyűnek tartjátok-e?” – nem ismerték föl azonnal a kérdezettek. Pedig még én is igen. S én miért? Mert ez volt a zenéje pl. nagy színházi élményem, a nyolcvanas években látott Cseresznyéskert utolsó jeleneteinek is (amikor vágják a cseresznye- (voltaképen meggy-)fákat). Sosztakovics 1930-as években írt Jazz Suite 2. tétele, a Valse:
Kovács Sándorról.a zenetörténészről már majdnem mindent leírtam, de egy nagyon fontosat nem: műsorvezetései nemcsak mindig informatívak, hanem szórakoztatóak. És már legalább húsz évvel ezelőtt is (azaz amikor fiatal volt) azt éreztem, valamiféle bölcsesség árad a beszélő személyéből. Ugyanúgy, ahogy egyik országosan ismert és tisztelt könyvtáros kollégánkból is (nem írom ide a nevét, szerintem “beugrik” másnak is). Szóval ha K. S. megszólal, ez a könyvtáros is eszembe jut – és fordítva.
Hát így lett köze ennek a zenés bejegyzésnek a könyvtárhoz…
S ha már a Holmi!
A júliusi számban egy zenetörténész 1982. évi naplóbejegyzéseit olvashatjuk – azok fő helyszínéről, a szovjet könyvtárakról. Ez is a címe az írásnak: Szovjet könyvtárakban és archívumokban.
És valóban: a naplójegyzetek fő témája, hogy milyen körülmények között végezte a majd 1997-ben (!!) kiadandó/kiadott Muszorgszkij –könyvéhez az anyaggyűjtést a szerző, Bojti János.
Mindjárt a második kutatási napon például olvashatunk benne egy összehasonlítást az OSZK-val (akkor az még a körúton székelt):
„A mi Széchényi Könyvtárunk után ez a könyvtárkombinát [Lenin Könyvtár, Moszkva] elkeserítő; úgy aránylik egymáshoz, mint a két város.”
Később:
„Szóval az ember úgy dél körül megérkezik a Keleti pályaudvar nagyságú olvasóterembe, és szomorúan tapasztalja, hogy egy fia üres hely sincs. Ekkor sok társammal együtt föl s alá sétálgatunk, amíg ki nem szúrok egy éppen megüresedett széket. …Bár a helyiség zordságához még mindig nem tudtam hozzászokni, … be kell látnom, hogy intenzívebben lehet itt dolgozni, mint az otthoni Széchényi Könyvtárban. Ki tudja, miért. De ahová csak megy itt az ember, bármit kér is, mindig fel kell mutatni a látogatási jegyet. Hogy miért, arra még nem jöttem rá. Ha az ember becsukva adja oda, rászólnak, hogy nyissa ki; az istennek se nyitná ki ő…”
No és látjuk az olvasót is, hogy hogyan csinálja, amit a könyvtárban nem szabad?
„Közben rám tör a dac. Azért is lemásolom azt a daltöredéket. Stikában elkezdem vonalazni a noteszemet, fél szemmel állandóan az ajtót lesem…csak Irina tudja, mi van nálam… Így aztán amikor Irina feltűnik az ajtóban, gyorsan becsapom a noteszt, és úgy csinálok, mintha mást csinálnék. Az akció sikeres, rövidesen megvan a másolat. Hát ilyen örömeim vannak nekem.”
Ezt a műveletet a Szaltikov-Scsedrin Könyvtárban végezte.
És a kutató itt nem áll meg!
Fölfedezi, hogy egy fontos kézirat dossziéjában ott van egy másolat is.
„Hát ez a megoldás. Észrevétlenül el kell csennem néhány ívet a másolatból, akkor este tovább dolgozhatom a szállodai szobámban. …”
S a kívülálló könyvtáros körmét rághatja izgalmában, míg két napi naplójegyzeten át elolvassa a művelet, a kézirat kicsempészését és annak „lélektani háttere” pontos, krimiszerű ecsetelését.
s mit mond?
„Addig jó nekünk, amíg kikölcsönöz magának az éj…”-
kezdődik a monológ Tatár Sándor versében a Holmi júliusi számában.
„…kopunk, évülünk (meg érteni is egyre nehezebb);
kegyelem lesz, ha majd elveszít valamelyik.”- így a vége.
Didaktikusan s egyben líraian könyvtárosok számára ?
(A vers címe: Selejtezésre váró állomány.)
Ha jövőre nem a GEVK rendezné a vándorgyűlést, azt mondanám, ez volt az utolsó, amelyen részt vettem. No, erre az elhatározásra a magam bénasága miatt jutottam. Rosszul terveztem a szekciók közötti „vándorlási utamat”. Majdnem mindegyik szekcióban az első volt a számomra leginkább érdekes, erre a társadalomtudományi mellett döntve azt vettem észre, hogy ott a szponzori (vagy hogy hívják) előadás lett az első, a második meg olyan, amiről már olvastam (ez helycserés támadással jött előre), ekkor mérgemben átmentem az olvasószolgálatiba, ahol épp akkor fejeződött be az az előadás, amire szintén nagyon kíváncsi voltam (Tóth Máté), a következők meg eléggé felejthetők voltak.
Lemaradtam tehát a kollégák által dicsért (és általam is fontosnak megjelölt) zenei szekciós (Szabó Ferencné), tudományos könyvtári (Agárdi Péter) első előadásokról, és kár volt otthagynom a társadalomtudományi szekciót, mivel a KSH-s (Nemes Erzsébet) és az OPKM-es (Varga Katalin) bemutatók nagyon informatívak, érdekesek voltak.
Hát számomra így a pécsi vándorgyűlés a meleg mellett a tömegről szólt, amely egyedeinek többsége inkább országjárni és nem szakmázni jött. Vajon más (nem humán!!) konferenciák hogy csinálják ?